2014. december 9., kedd

Életöröm - Ki a komfortzónából!!! Önfelszabadító csoport



2015-től egy rendhagyó Önismereti, önfelszabadítási kurzust szeretnék indítani.

Abban rendhagyó,  hogy más-más helyszíne lesz az alkalmaknak, az adott tematikára hangolva.

Régen volt, amikor bő, fiú pólókban, vagy kockás, lógós férfi ingben jártam, fiúnak öltöztem, nagy melleimet, és úszógumijaimat elrejtve éltem. Azt gondoltam, majd, ha lefogyok, jobb alakom lesz, ha jobb Nő leszek,  majd csak akkor megyek el bulizni, pancsolni, táncolni, társaságba. Majd csak akkor érdemlem meg, hogy szép, csinos ruhákban járjak.  
Sok-sok önvizsgálat, önmagammal való ismerkedés, hiedelmeim megkérdőjelezése hatására elkezdtem egyre inkább rátalálni a saját stílusomra, nőiességemre.
Azóta imádom a magassarkú cipőket, a finom illatokat, textileket, a feszülős szoknyákat, vagy felsőket.

Több éve dolgozom emberekkel segítőként, és azt látom, hogy kor és testsúlytól függetlenül állandóan elégedetlenkednek magukkal az emberek. 
Deszka, hájas, kismellű, nagymellű, kicsi, nagy, csak ezeket látjuk magunkban. 
És persze áhítozunk, hogy elfogadjanak, hogy szeressenek, hogy legyen egy kiegyensúlyozott párkapcsolatunk, és csak nem jön össze...
Azt tapasztalom, hogy amíg Magunkkal nem tudunk baráti, intim viszonyba kerülni, addig mással sem megy igazán.

Ezért is szeretném a rengeteg saját tapasztalatomat, meglátásomat, ötletemet, tanácsomat is átadni.

Az első ilyen kurzust most nőknek szánom, és majd vegyes, vagy férfi csoportokat is szívesen indítok.


Életöröm csoport
2015.január 23-tól péntekenként 4 alkalommal.


1. alkalom:
   Január. 31.szombat 15:00 -18:00
Helyszín: Egy pub, kávézó, vagy étterem, hogy pontosan hol, legyen meglepetés. ;)
Bemutatkozás, ismerkedés, fő témák, félelmek, hogyan tovább felmérése. 
Beszélgetés, és gyakorlatok a helyszínen.





2. alkalom:
Február.7. szombat.  11:00 -18:00
Helyszín: Egy uszoda, vagy fürdő,  hogy pontosan hol, legyen meglepetés. ;)

Megmutatni Magam fürdőruhában. Az ehhez kapcsolódó szorongások feloldása.
Test ismeret, szeretet, megpihenés. 
Játékos egymásra és magunkra hangolódó gyakorlatok.




3. alkalom: 
Február. 14. szombat 15:00- 18:00
Helyszín: Egy bevásárlóközpont,  ruhaüzletek.

Emberismeret, skatulyázás, női személyiség típusok, árnyék gyakorlatok. 
Divat, szín és öltözködési tanácsok.

Miután megszeretgettük a testünket az elmúlt alkalommal, most már könnyebben, és színesebben, merészebben; és leginkább saját alakunk, stílusunk tükrében tudunk ruhát választani.
Én azt vallom, hogy az öltözködés is egy önkifejezési forma, egy művészet.
Kicsit művészkedünk, tapintunk, örülünk Magunknak a tükörben.







4.  alkalom: 
Február. 21. szombat. 20:00 -23:00 
Helyszín : egy szórakozóhely

Csinos ruha, smink , és indulhat a buli...
Mire ehhez a  naphoz érünk, már tisztában vagyunk a hiedelmeinkkel, félelmeinkkel, sőt dolgoztunk velük,  akár már feloldottuk őket. Szeretettel, bátran figyelünk a testünkre, szükségleteinkre.
 Jól érezzük magunkat a bőrünkben, hagyjuk , hogy a testünk átvegye az irányítást a gondolatok felett tánc segítségével.
További táncos és egyéb gyakorlatok, na és önfeledt szórakozás a program.



Fontos tudnivalók:

1.Mindannyian máshonnan indulunk, és máshogyan működünk.
 Ezért valószínű lesznek olyanok is, akik a 4 alkalom után könnyebben, bátrabban,  nyíltabban fognak élni; és talán lesznek olyanok is, akik úgy érzik, nem változott semmi  az életünkben (egyelőre ;) )
 Rajtad múlik, hogy mennyire veszel részt saját életedben, önismeretedben.

2. Csak akkor jelentkezz, ha hajlandó vagy ezeken a helyszíneken megjelenni, gyakorlatozni, megnyilvánulni. (mindenki a saját tempójában)

3. Az alkalmakon fényképeket fogok készíteni, elsősorban a résztvevők számára.
 Ez a tematika része, az egészséges test-kép, és önelfogadás segítője.


4. Az alkalmak között házi feladatok lesznek. Kérlek segítsd saját magad azzal, hogy elkészíted, megcsinálod ezeket.


5. Nem a saját tanácsaimat fogom rád nyomni, nem kell senkinek megfelelned.
A virágba borulásodért, változásodért csak Te tehetsz, én mindössze lehetőségeket, kérdéseket, gyakorlatokat, és saját tapasztalataimat, együtt érzésemet, jelenlétemet tudom adni Neked.


A csoport minimum 4 és maximum 8 fővel indul, 

Részvételi díj: alkalmanként 5000 ft  (+saját belépő, fogyasztás fizetése )
összesen: 4x5000 =20 000 ft

/Lehetőség van egyénileg (csak veled foglalkozom, kettesben csináljuk végig) is igénybe venni ezt a  négyes csomagot, ennek 8000 ft/alkalom , azaz összesen 32.000 ft a részvételi díja./


Jelentkezési határidő: 2015. január.15.
Kizárólag e-mailben: ildiidill@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rúzs mánia

Mi lehet az? - Készülhetett akár: henna, bíbor, okker, vasérc, fehérólom, féldrágakő, mérgező kivonat, bíbortetű, vöröshangya, cinóber, bor,...